Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 www.nepszabadsag.hu


 

Ünnepség a komáromi Szent István-szobornál - a helyszínről jelentjük

 

 Komárom |

Sólyom László nemrég leköszönt magyar köztársasági elnök részvételével vasárnap ünnepség és koszorúzás lesz a tavaly felavatott komáromi Szent István-szobornál. A helyszínről jelenti munkatársunk.

Fico: biztonsági kockázatot jelent a kettős állampolgárság

 Pozsony |

Robert Fico miniszterelnök éles kirohanást intézett a kettős állampolgárság intézménye ellen. A kormányfő biztonsági kockázatnak nevezte a kettős állampolgárságot, kormány- és parlamenti ellenlépéseket helyezett kilátásba. Konkrétumokat nem fogalmazott meg, de azt elmondta, a kettős állampolgárság kárára válik majd annak, aki ezt kérni fogja.


 

Nincsenek itt államférfiak, csak politikusok

Rudolf Chmel nyilatkozik a magyar–szlovák alapszerződés aláírásának 15. évfordulója alkalmából

Egyre rosszabbnak tartja a szlovák–magyar politikai kapcsolatokat a neves pozsonyi irodalomtörténész, aki az egykori Csehszlovákia utolsó budapesti nagykövete volt, jelenleg pedig a Híd-Most párt egyik alelnöke. Rudolf Chmel szerint nincs sem olyan magyar sem pedig szlovák államférfi, aki szorgalmazná a két szomszédos nép és ország tényleges megbékélését.

Tizenöt évvel ezelőtt írta alá Horn Gyula és Vladimír Meciar Párizsban a magyar–szlovák alapszerződést. Főleg külföldi nyomásra vagy nemzeti érdekből tette ezt a két kormányfő?
Nyilvánvalóan erőteljes volt a nyugati politikusok nyomása. Ők elsősorban arra figyeltek, hogy Közép-Európában ne ismétlődhessenekmeg a balkáni események. Ezzel együtt pedig a visegrádi államokat mielőbb szerették volna az egységesülő Európába, tehát az unióba és az észak-atlanti katonai szövetségbe integrálni. Ugyanakkor magyar és szlovák érdekek is fűződtek az egyezséghez. Magyarország arra törekedett, hogy a dokumentum tegye egyértelművé, miszerint a nemzeti kisebbségek védelme a nemzetközi jog, és nem az egyes államok belügyeinek körébe tartozik. Szlovákia pedig igyekezett elérni, hogy rögzítsék határainak és területi egységének sérthetetlenségét. Ezek a történelmi indíttatású, olykor hisztérikus felhangokat sem nélkülöző törekvések indokoltak voltak, de csak egy csomagban fogadták el azokat. Külön-külön szerződésben erre aligha lett volna esély. Még így sem volt egyszerű a dokumentum ratifikálása, mert ami egyeseknek sok volt, azt mások kevésnek tartották.

Másfél évtized távlatából miként értékeli ezt az egyezséget?
Az említett két kulcsfontosságú témában bizonyos mértékig csökkentette a feszültséget, ezáltal pedig erősödött Közép-Európa stabilitása, amelyre akkor főleg Vladimír Meciar kormányának hazai etnikai és emberjogi konfliktusai vetettek árnyékot. A Dzurinda-kabinet nyolcesztendős regnálása idején – amikor az MKP is koalíciós partner volt – ezt a két témát mindkét országban puhán kezelték, nem keményen és nemzetközi színtéren.

Ennek ellenére a két ország politikai kapcsolatai akkor sem voltak problémamentesek, az utóbbi négy esztendőben pedig lényegesen megromlottak. Mi értelme volt és van akkor az alapszerződésnek?
A dokumentum jelentősége és értelme mindig attól függ, milyen kormányok vannak hatalmon a Duna két oldalán. S még inkább a szlovák többség és az itteni magyar kisebbség viszonyától. Sajnos, ma uniós viszonylatban is a legrosszabbak a szlovák–magyar politikai kapcsolatok. Ez azért is szomorú, mert a két országnak jelenleg baloldali kabinetje van, amelyek elvben ideológiai szempontból illeszkednek, eleve pedig internacionalisták lehetnének. De a helyzet lehangolóan más.

Vagyis az alapszerződés sem oldotta a szlovák–magyar feszültségeket...
Főleg azért nem, mert konfliktuskezelő lehetőségként nem használják. Mindkét félnek rendszerint csak akkor jut az eszébe ez a dokumentum, amikor a partnert kell bírálni. Szlovákia a konzultációk hiányát kifogásolja, főleg a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának létrejöttével és tevékenységével kapcsolatban, Magyarország pedig el sősorban a kisebbségi jogok szavatolását kéri számon, az alapszerződés alapján is. Meciarék nem sokat tettek a deklarált elvek valóra váltásáért, a jelenlegi szlovák kormány pedig olykor még rajtuk is túltesz.

Ráadásul mindkét ország parlamenti választások előtt áll. Még tovább romolhatnak a politikai kapcsolatok?
Nagyon tartok ettől. Az ész és az európai értékrend ilyenkor még inkább a háttérbe szorul, szinte gátlástalanul tombolhatnak az etnikai érzelmek, az előítéletek, traumáink és a mítoszaink. Szabad a vásár. Ilyen naftalinszagú kellékek révén állítunk ki magunkról rossz bizonyítványt földrészünkön, különösen az unióban. Másfél évtized távlatából úgy látom, hogy az aláírók nem megbékélni óhajtottak, hanem a pozícióikat erősíteni, a saját lövészárkaikban. Nem voltak és nincsenek olyan államférfiak, akik az alapszerződés és főleg a történelem logikája szerint cselekednének. Pedig én naivul azt hittem, hogy ez a dokumentum egyszer a tényleges megbékélés fundamentuma lesz. Méghozzá Szlovákia és Magyarország, idehaza pedig a szlovák többség és a magyar kisebbség között. Azóta csupa csalódás ért, s amikor már úgy vélem, hogy ennél mélyebbre nem süllyedhetünk, mindig akad politikus, aki rámcáfol.

Március 15-én, több mint húsz neves szlovák íróval, költővel és más értelmiségivel együttmegkoszorúzták Petőfi Sándor pozsonyi szobrát. Milyen szándékkal?
Jelképes gesztusként szerveztem a közös főhajtást. Amolyan üzenetnek, hogy a szlovák értelmiségiek és a közvélemény közül sokan óhajtják a tényleges szlovák–magyar megbékélést,mert a nacionalista betonfalaknak és vasfüggönyöknek nincs jövőjük Európában. Csakhogy félünk saját hazugásainktól. Ezért inkább újabbakat találunk ki és hangoztatunk, az őszinte önvizsgálat és szembenézés helyett. Gyakran már azt sem tudjuk, mi az igazság. Esterházy Péter szellemesen írja, hogy „kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot”. A művészetben alighanem így van, a politikában azonban más a helyzet. Ott a tájainkon majdnem mindenki mindenkinek hazudik. Emiatt talán már azt is elhisszük, hogy a szlovák–magyar kapcsolatok aránylag rendben vannak, mert csak ilyenek lehetnek. A két ország nacionalistáinak legnagyobb örömére.

Interjú: Szilvássy József, Pozsony
Fotó: Somogyi Tibor
Népszabadság