Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Bugár Béla: Olyanokkal, mint Csáky, nem lehet

"A Híd olyan együttműködési politikát folytat, amelynek van esélye, hogy meghonosodjon Szlovákiában, de nem olyan emberekkel, mint Csáky Pál" - jelentette ki Bugár Béla.
Foto: SITA
Bugár Béla
Foto: SITA

A Híd Bugár Béla pártelnök szerint olyan együttműködési politikát folytat, amelynek van esélye, hogy meghonosodjon Szlovákiában, de nem olyan emberekkel, mint Csáky Pál. „Megértem Csákyt. Ideges. Amikor 2007-ben átadtam neki a pártot, 20 képviselője volt, a közvéleménykutatások során tíz százalékon felül szerzett, s a számláján 40 millió korona volt. Most kölcsönt akar felvenni a választásokra, s a párt öt százalék körül tart. S ezért mindenki hibás, a volt tagok, csak ő nem. Rágalmazás helyett jobb lenne, ha belenézne a tükörbe, ki mindezért a felelős“ jelentette ki Bugár Béla a SITA hírügynökségnek adott interjúban.

Bugár szerint a Híd nem a Smer-SD trójai falova, mint azt Csáky állítja. „Mikuláą Dzurinda is megértette, hogy nem vagyunk a Smer-SD ötödik hadoszlopa. Csáky ébredjen fel, és ne másokat rágalmazzon“ – mondta Bugár. Szerinte Csáky arra kényszeríti az embereket, hogy politikai párthoz való tartozásuk alapján ide vagy oda álljanak. „Nem lehet jó magyar, aki nem az MKP-vel szimpatizál, rossz az, aki a Híddal. Az embereknek nem olyan politikára van szükségük, ami megosztja őket. A magyaroknak nincs szükségük, hogy aszerint osszák meg őket, kit választanak“ - hangsúlyozta Bugár.

Csáky piszkos politikát folytat, közben az MKP egyik tagja ellen, aki magas posztot tölt be az egyik kerületi önkormányzatban, vádeljárás folyik. „Problémát okoz neki a kastély, amelyik 40 embernek ad munkát, s ahol 90 ember talált új otthonra. Olyan emberek, akik nem tudnak magukról gondoskodni, még enni sem képesek egyedül?“ – tette fel a kérdést Bugár.

Csáky a SITA hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a Híd a Smer-SD trójai falova, s eddig csak egy dologra volt képes, hogy gyengítse az ellenzéket. Csáky szerint jelenleg sok szó esik a pártok finanszírozásáról, illetve azokról a problémákról, amelyekből bizonyos következtetéseket lehet levonni. „Az SNS olyan párt, amelyre ez jellemző. A legnagyobb problémája van minden általa vezetett minisztériumban . De ilyen gondjai vannak a Smer-SD-nek is és az őt körülvevő gazdasági környezetnek. Ilyen problémák léptek fel az SDKÚ-DS-ben és a HZDS-ben is. Az MKP-ben az én irányításom alatt ilyesmi nem fordult elő“ – hangsúlyozta Csáky.

Amennyiben az MKP azon volt tagjaira, akik a Híd pártját alapították, bárki bármit is fel tud hozni, ezeknek már semmi közük az ő pártjához – szögezte le Csáky. „Az elmúlt években különböző információkat olvastam a sajtóban arról, hogy kétségek merültek fel Bugár Béla nagyszarvai kastélyával kapcsolatban. Arról, hogy ottani vállalkozása tavaly támogatást kapott a munkaügyi minisztériumtól. Olvastam azokról a »meteorológusokról«, akik Eugen Čuňo kassai alpolgármester ügyében buzgólkodtak. Ezek a »meteorológusok« már nincsenek köztünk. Olvastam bizonyos dolgokat a komáromi polgármesteri posztot illetően, olyasmikről, amelyek az ottani hajógyárral kapcsolatosak, vagy az egészségüggyel. Ez az úr már szintén nincs nálunk. Olvastam különböző dolgokat a volt mezőgazdasági miniszterről, aki 2003-ban néhány tízmilliós támogatást adott saját vállalkozásának. Ez a volt miniszter szintén nincs nálunk. Olvastam azokról a dolgokról, amelyek a nagymihályi járásbeli volt tagunkra, a titkoszolgálattal való kapcsolataira vonatkoztak“ figyelmeztetett az MKP főnöke.

(sita)

Hozzászólások

végülis már csak az a tag

végülis már csak az a tag van közöttünk, akiről olvastam, részegen furikázik az autójával. (ez a csáky - lássuk be - jellemhibás.)

A Híd azért jött létre,

mert Bugár Csákyval nem tudott együttműködni. Talán ez kölcsön6s is volt. Nem tudom, hogy ez miért lenne másként a pártjaik szintjén? Bugár anno kijelentette, hogy a politikában csak akkor marad, ha az MKP-nak szüksége lenne a segítségére. Azt nem mondta, hogy a sírba segíteni.

jár ide

jár ide a MAKÖP etikusa is aki azt szokta irni a bölcseségei után hogy mas nézőpontból mást látni.Ebben a szellemben vagyis egy más nézőpontból mint aMAKÖP vezéreié meg a tiéd:A MAKÖP sirásójának egyáltalán nem Bugár látszik hanem Csáky:-D

A pejoratív rövidítésekkel

tarkított vitákban nem veszek részt. Az ilyen fajta jópofizás a kevés alkohol által nem eléggé tüzelt "szellemi nagyság" ismérve. A helyszíne pedig a kocsma.

Ha jobban végiggondolja az

Ha jobban végiggondolja az ember,akkor B.B. nem csak az MKP sírásója ebben az országban,      ..........sajnos.

Homlokon rúgott Hatatitla,hogy MKP-s nézopontból pislogsz irokéz???

Aki pedig

tologatja a bábukat, a főstratéga jót mosolyog a bajsza alatt!

Ja, hogy nincs is bajusza?!

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

skrivare bäst i test 2016

(skrivare bäst i test 2016, 2020.12.05 07:04)

Hi! I understand this is somewhat off-topic however I needed to ask. Does operating a well-established blog like yours take a massive amount work? I'm brand new to writing a blog but I do write in my diary on a daily basis. I'd like to start a blog so I can share my personal experience and feelings online. Please let me know if you have any kind of suggestions or tips for brand new aspiring bloggers. Appreciate it! http://evpa.neoce.se/useful-tips/skrivare-baest-i-test-2016.php skrivare bäst i test 2016

behå utan band

(behå utan band, 2020.12.04 16:23)

Oh my goodness! Amazing article dude! Thanks, However I am going through issues with your RSS. I don't understand the reason why I am unable to join it. Is there anybody getting the same RSS problems? Anyone that knows the answer will you kindly respond? Thanks!! http://spirv.neoce.se/skin-care/beh-utan-band.php behå utan band

очень интересно но чичего не понятно

(maddpmipr, 2020.12.04 12:28)

Круто, давно искал

iddaa maksimum kazanç ne kadar

odd molly boots

(odd molly boots, 2020.12.03 14:29)

I'm impressed, I must say. Rarely do I come across a blog that's equally educative and engaging, and without a doubt, you've hit the nail on the head. The problem is an issue that too few people are speaking intelligently about. I am very happy that I came across this in my hunt for something regarding this. http://mamne.niddfre.se/travels/odd-molly-boots.php odd molly boots

Заказать дипломную работу

(LouisTut, 2020.12.03 13:30)

Мы гарантируем четкое соотношение заданию, ГОСТам и
методическим указаниям.Мы гарантируем, собственно что
работа протечет испытание на плагиат и станет исполнена в срок.
Корректировки бесплатны, залог пожизненна

Заказать курсовую

seo продвижение сайтов google Москва

(GlennTog, 2020.12.03 05:31)

Скажем, вы собственник нового web-сайта, который имеет приятный дизайн, удобную навигацию и нужную для клиентов информацию. Но до сих пор нет гостей на портале. Что делать? Если у вас есть собственный бизнес мы поможем вам создать промо сайт. Само собой разумеется, ни одно действительное или виртуальное предприятие не может продвигаться самостоятельно. Отдельной вашей компании надлежит помощь в приобретении популярности, а во Мировой компьюторной сети без нее безусловно не обойтись из-за яростной конкурентной борьбы.Мы занимаемся разработкой промо сайта . Мы готовы запустить настоящий интернет сайт в течение пяти суток. Вдобавок предоставления полных интернет-сайтов, мы предоставляем список услуг по технической сопровождения: своевременное продление хостинга и доменного имени, добавление наполнения на портал, размещения новостей. Наши услуги могут помочь вам стать лидером на необъятных просторах инета.

продвижение сайта самостоятельно google

Professional cleaning services near me Never seen anything more perfect!

(ReliIcer, 2020.12.02 16:46)

The cleaning firm carries out cleansing of rooms of different dimensions and arrangements.

We supply professional the maids house cleaning for exclusive clients. Making use of European devices and licensed devices, we attain optimal results and offer cleansing quickly.

The business's experts provide cleansing with the help of contemporary innovations, have unique tools, as well as additionally have certified cleaning agents in their arsenal. In addition to the above benefits, white wines supply: beneficial rates; cleaning quickly; premium quality results; more than 100 positive reviews. Cleaning up workplaces will certainly aid keep your work environment in order for the most productive job. Any company is very vital environment in the team. Cleaning solutions that can be bought inexpensively currently can aid to prepare it and also provide a comfy area for labor.

If essential, we leave cleaning the kitchen 2-3 hrs after putting the order. You get cleansing as soon as possible.

We offer price cuts for those that use the solution for the first time, in addition to desirable terms of teamwork for regular consumers.

We offer top notch cleansing for big enterprises and little companies of various instructions, with a discount of approximately 25%.

Our friendly group supplies you to obtain accustomed with positive regards to participation for business customers. We sensibly approach our tasks, clean making use of professional cleansing products and specific tools. Our staff members are educated, have medical books and also know with the nuances of getting rid of complex and also hard-to-remove dirt from surfaces.

star nutrition kvalitet

(star nutrition kvalitet, 2020.12.02 07:23)

I like the valuable information you provide in your articles. I'll bookmark your weblog and check again here regularly. I'm quite sure I will learn a lot of new stuff right here! Best of luck for the next! http://derbe.neoce.se/useful-tips/star-nutrition-kvalitet.php star nutrition kvalitet

скачать фифа

(Ahmadadup, 2020.12.02 00:12)

Пожалуйста, объясните поподробнее

ни че се коментов скачать fifa, скачать fifa и fifa 15 скачать fifa

Hi! Only from 18+!

(SandraUtist, 2020.12.01 20:39)

Here loveawake.ru you are waiting for interesting Dating only for adults!

ipl behandling linköping

(ipl behandling linköping, 2020.12.01 20:17)

Hi, i think that i saw you visited my website thus i came to “return the favor”.I'm trying to find things to enhance my website!I suppose its ok to use a few of your ideas!! http://sdato.niddfre.se/decorations/ipl-behandling-linkoeping.php ipl behandling linkГ¶ping

georg jensen förlovningsring

(georg jensen förlovningsring, 2020.12.01 01:58)

You ought to take part in a contest for one of the most useful blogs on the internet. I am going to highly recommend this website! http://luitur.niddfre.se/decorations/georg-jensen-foerlovningsring.php georg jensen förlovningsring

Online Pharmacy, VPXL Buy online no prescription

(Bradleydaymn, 2020.11.30 15:00)

Viagra: $0.31
Cialis: $0.69
Kamagra: $0.90

Canadian Online Pharmacy

+ 100% Confidential and anonymous
+ New FDA Approved Drugs
+ Special internet prices and discounts
+ Brand and generic RX meds
+ Fast worldwide delivery

List of Accredited Canadian Online Pharmacies:
+ Check Your Online Pharmacy

What is VPXL? VPXL Online presciption. Canadian Pharmacy, Cheap VPXL drug side effects.
Reviews of VPXL from Canada. Canadian Online Pharmacy Online pharmacy for generic VPXL. Can you take VPXL with alcohol and cocaine? Online pharmacy for generic VPXL. Online Pharmacy - Cheap VPXL side effects prostate.
Buy VPXL without prescription. Pharmacy Online VPXL Online presciption.

dosages for cialis Iodict

(Annense, 2020.11.30 13:13)

Preisvergleich Viagra Rezeptfrei Takskymn buy cialis online with a prescription Bougturb Propecia Generic Reviews

Познавательная фотоподборка

(Edwardnor, 2020.11.30 09:58)

Здравствуйте!
Нашел класную инфу на этом сайте: http://okaybro.ru :
архитектура кратко архитектура
Реальные места, попавшие в известные мультфильмы http://okaybro.ru/1794-realnye-mesta-popavshie-v-izvestnye-multfilmy.html
А вы знаете, что изобрели русские? (27 фото)  А вы знаете, что изобрели русские? (27 фото)
http://okaybro.ru/3210-dzhuliya-restuan-roytfeld-v-lofficiel-netherland.html

protein pГҐ morgonen

(protein pГҐ morgonen, 2020.11.30 07:35)

Hi! Someone in my Facebook group shared this website with us so I came to take a look. I'm definitely loving the information. I'm bookmarking and will be tweeting this to my followers! Superb blog and fantastic style and design. http://mire.niddfre.se/trends/protein-p-morgonen.php protein pГҐ morgonen

Вопрос по авто

(AlexiSmilefvq, 2020.11.30 02:07)

шевроле круз бу
ручник лачетти седан
стоп сигнал лачетти хэтчбек

5 2 diet recept vegetarisk

(5 2 diet recept vegetarisk, 2020.11.29 15:13)

You should be a part of a contest for one of the finest blogs on the net. I am going to recommend this blog! http://luitur.niddfre.se/delicious-dishes/5-2-diet-recept-vegetarisk.php 5 2 diet recept vegetarisk

новобатурино челябинская область яна гадалка отзывы

(Jerryjaics, 2020.11.29 00:22)

Всем добра!
Жизнь повернулась так что начала искать гадалку. Я обращалась ко многим гадалкам за помощью, но помогла мне только гадалка Стелла.

Замечательный и светлый человек, знает и делает свою работу на совесть! Обратилась к гадалке Стелле по рекомендации - отзывам от своей подруги и не прогадала.
Теперь по всем делам в которых я колеблюсь обращаюсь только к гадалке Стелле, именно благодаря Стелле моя жизнь изменилась!
Оставлю вам контакты гадалки Стеллы, не стесняйтесь, обращайтесь к ней +7 (951) 499-92-92, есть Ватсап. Аккаунт Стеллы в Инстраграмм : extrasens_magiya

проверенные гадалки отзывы

mica i smink

(mica i smink, 2020.11.28 22:49)

Hello, just wanted to say, I loved this article. It was funny. Keep on posting! http://seals.niddfre.se/trends/mica-i-smink.php mica i smink

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15

Következő »